Nagyon sok időt fordítottunk arra, hogy megtaláljuk az ár-érték arányban legmegfelelőbb fotóst a nagy napunkra. Végül Mátét választottuk és egyáltalán nem bántuk meg! Nagyon precízen, lelkiismeretesen dolgozik, gyönyörű képeket kaptunk kiváló minőségben. Mindenkinek szívből ajánlom!
Kedves Máté!
Köszönjük a csodás képeket, már ezerszer megnéztük őket:) Nagyon örülünk hogy Téged választottunk fotósunknak, a képek örök emlékeink lesznek.
További sok sikert, sok örömöt kívánunk a fotózáshoz!
Szeretnénk Neked megköszönni, hogy esküvőnk napján ilyen szép képeket készítettél. Úgy is kifejezhetném, hogy teljesen ráéreztél arra, hogy milyenek vagyunk, az egymáshoz való viszonyunkat, érzéseinket a beállításokkal és ötleteiddel keretbe foglaltad!
Ami különösen tetszett mindkettőnknek az a diaporáma alatti zene (Collied…hmmm )
Továbbra is leld örömedet a “szerelmüket kifejezni tudó” ( ) párok fotózásában, és sok sikert az élet egyéb területein!
Örülök, hogy együtt vághattunk neki a nagy nap élményeinek. Már a legelső hatvani Sessantás találkozón is átjött, hogy szeretitek egymást, így nem volt nehéz ezt képek formájában is visszaadni. Jegyzetemben visszaolvasva az első bejegyzésem rólatok, idézem: “Nagyon kedves és vidám pár, akik sokat vártak egymásra…” – Úgy gondolom ez most sincs másképp és valóban ez meghozta a gyümölcsét. További sok boldogságot kívánok!
Anya és Apa mesélte, hogy jönni fog egy bácsi akinek villogós doboz lesz a kezébe, de akkor én még nem tudtam, hogy Te laszel az! Monda azt is, hogy ezt még nem igazán tudom, hogy mire jó, de ha majd nagy leszek akkor nagyon jól fog jönni a csajoknál, hogy milyen kis aranyos voltam… ;-P
Karácsony’nak így még nem örültek szüleim mint most! Készítettek is valami kis könyvet amiben én szerepeltem: pocakban, 4D, születés utáni fürdetés, törüközőben, méregetések, első etetések, itt-ott kézben és persze azok a képek vitték a prímet amit Máté bácsi készített! A nagyszülők kiskönyvet kaptak a többiek pedig képeket kaptak rólam…
Nagyon nagy Örömet szereztünk Nekik!
Köszönöm Máté bácsi!
Örülök, hogy tetszettek a képek. Remélem mikor Gellért másfél évesen felfedezi a Világot, újra találkozunk. (Csak hogy ne mondhasd, hogy nem magasra ütöttem fel a labdát!
Az első és legfontosabb: egy hatalmas köszönet.
Röviden arról, hogy hogyan éltem/ük meg a nagy napunkat. Miután úgy éreztem, hogy a fodrásznál eltöltött négy óra egy egész örökkévalóság, s eközben folyamatosan a fülemen lógott telefon, úgy éreztem, hogy soha nm jön el az igazi ünneplés ideje. És aztán hazaérkeztem, felöltöttem a hercegnő jelmezt, és elindultam a fotózás első helyszínére, ahol kedves (ekkor még leendő) férjecském és egy PROFI FOTÓS várt rám.És ekkor megtörtént a csoda. Elkészültek életünk legszebb napjának MESESZÉP FOTÓi. Be kell valljam: minden percét élveztem. Majd következtek a szertartások… és azt hiszem kibírtam örömsírás nélkül. Természetsen mindezekre is igaz, hogy TÖKÉLETESEN lettek MEGÖRÖKÍTVE. Második fotózáson már a koszorúslányok is részt vettek. Ez is csodásan sikerült. Majd következett a dínom-dánom. A jó hangulat és meseszép ajándékok, ahogy a képeken is újra látjuk, átéljük, és akkor egy kicsit megint olyan, mintha visszarepülnénk az időben.
Őszintén szólva szerettük volna munkádat a látható eredményeken kivül, legalább anyira megpromotálni- lehet, hogy kicsit sziruposra sikerült , mint amennyire mi örültünk annak, hogy Téged választottunk.
Ui.:igen, mielőtt mindenki azt hiszi, hogy minden tökéletes volt, nem volt az. Ki nem állhattam a sminkemet. És meg kell mondjam, hogy látva a képeket, még néha ezt is elfelejtettem. Le a kalappal Máté!
Kívánunk hosszú egészséges életet, hogy sok mindenkinek szerezz még ekkora nagy örömet, mint nekünk.
Kedves Máté, szeretnénk neked megköszönni a szép fényképeket, a munkádat. Nagyon örülök, hogy találkoztunk és téged választottunk ennek az emlékezetes napnak a megörökítésére. A készülődés minden pillanata így megmaradt nekünk, a nevetés, az izgalom a buli hangulata, a szertartás pillanatai és igazából minden részletet és érzést újra átélünk amikor nézzük a fotókat. Nagyon szépen köszönjük neked a munkádat, a fotókat, remélem még lesz rá alkalom, hogy újra találkozzunk és közösen alkossunk valami hasonlóan szép dolgot. Aki fotóst keres erre a meseszép alkalomra bátran ajánlom a TE személyedet! Maximálisan elégedettek vagyunk! Köszönjük! Gabika és Gábor
Örölök, a felkérésnek. Jó volt titeket fotózni. Egyik legjobb esküvő volt számomra. Sokaktól kaptam pozitív visszajelzéseket, hogy mennyire odaadó vidám párt fotózhattam. Ez így van! Nagyon remélem még találkuzunk!
Nagyon jó nézni a képeket és a videót, nem lehet őket megunni. Ötletesek a beállitások, gyönyörűek a fotóalanyok A legjobb esküvői képek, amiket valaha láttam!!! Csúcsszuperok! Gratulálok!
Bár én még csak nagyon kevés fotót láttam Gabriellámék esküvőjéről, de amit láttam, az nagyon tetszik !!!
Igazán újra ott éreztem magamat azon a fergeteges esküvőn.
Ígéretet kaptam az arától , hogy a többi képet is hamarosan látni fogjuk, már előre örülök
Gratulálok a képeidhez!
Sok sikert a jövőben is
Gitta
Kedves Máté!
Igazi örömanyává tettél! Amikor megláttam ezeket a csodás képeket hát persze, hogy sírtam. Melyik édesanya nem tenné ezt, ha látná gyermeke szemében a mérhetetlen boldogságot. Profi fotóshoz méltóan kaptad el a varázslatos pillanatokat, megmutatva ezzel Peti és Kati egymás iránti odaadó szerelmét . Köszönöm hogy teáltalad újra és újra átélhetem e csodás nap legmeghittebb pillanatait.
További jó munkát és sok sikert kívánok!
Kati anyukája
Kedves Máté! Kedves Mindenki aki olvassa a vendégkönyvet!
Lassan hajnali egy óra, és a képek tegnap délutáni átvétele óta kb. negyvenszer néztük meg a slideshow-t, de még mindig ráz a hideg:) A szülők már látták a képeket, persze volt sírás:)
Nem is tudod milyen hatalmas boldogságot okoztál nekünk ezekkel a gyönyörű képekkel. Nagyon köszönjük a lelkesedésedet, a türelmedet, a fantsztikus ötleteket. Tökéletes a csomag amit kaptunk:)Köszönjük, hogy ilyen gyönyörű képekkel emlékezhetünk a nagy napra, ez egy hatalmas ajándék!
Pár mondat azoknak, akik még a nagy nap előtt állnak és, vagy már rátaláltak Mátéra, vagy csak pár mondat szükséges még nekik ahhoz, hogy Őt válasszák:
A közös “munka”, de ez elég nyers szó így, inkább közös időtöltés, akár az első személyes találkozástól tekintjük, nagyon jó hangulatban telt, jó visszaemlékezni erre is. A kezdeti “bátortalanság” mindenki részéről teljesen átalakul kb. a 3. másodpercben. Nagyon könnyű közvetlen kapcsolatot kiépíteni Mátéval a fotózásról pedig még nem is esett szó. Természetesen, mint minden dolognak, ennek is van nehéz része, mint pl. az “utolsó fotó” szavakat hallani akár 10-szer egymás után!:)) De mint a képeket, melyeket utána a kezetekbe vesztek, ezt is úgy értékelitek, mint magát a profizmust. Mert ez jelentjük, az volt!Teljességgel! Nagyon pozitív élmény volt a fotózás, a “buli” képek pedig már jönnek maguktól. Ami minket igazándiból megfogott az egészben az az, hogy természetes, a pillanatra visszaemlékezést segítő képeket kaptunk a kezünkbe. Hozzáállásban sem volt hiány, ugyanis láthattuk, hogy Máté nem rest cselekedni a jó fotókért, pillanatokért. Ennek köszönhetően láttuk Őt a földön feküdni, láttuk a kezében a gépet magasra emelve, melyekből óriási képek születtek. Végezetül pedig a képeket is egy igazi egyéniséghez méltón kaptuk meg, gyönyörű csomagolásban, profin elkészített elektronikus formában és természetesen egy elmaradhatatlan emlékkel, ahogy a képek átadásra kerültek. Már csak ezekért a pillanatokért is megéri, mert újból láthatod kedvesedet, ahogy elérzékenyül, vagy ahogy újra örül azoknak az eseményeknek, melyekre érdemes emlékezni. De ezt inkább próbálja ki mindenki élőben és Máté is tartsa meg ezt a jó szokást, hogy még a képek átadásába is belecsempészi az érzelmeket, melyek sehonnan sem hiányoztak végigtekintve a munkáját!
Kívánjuk, hogy a jelenlegi lelkesedésed a fotózás iránt ne változzon, és még nagyon sok párt ajándékozzhass meg ehhez hasonló gyönyörű képekkel.
Azok a legkedvesebb pillanatok számomra, mikor a fotókat a pároknak átadom és látom arcukon az örömöt, a döbbenetet, a meghatódottságot, és a vidámságot, mikor velem együtt újra átélik az esküvőjük pillanatait.
Ez most hála nektek kiváltképp így történt. Köszönöm még egyszer a bizalmat és hogy nagyobb tisztességet kaptam tőletek hozzáállás, kedvesség és anyagiakat tekintve, mint amire számítottam. Nagyon köszönöm! Az pedig külön öröm volt számomra, hogy Katalin napraforgós kívánságát sikerült teljesítenünk!
Ha bármire szükségetek lenne, forduljatok hozzám bizalommal, állok rendelkezésetekre, mint barátotok!
Szeretnénk megköszönni a szuper képeket, a jókedvet, ötletességet és a türelmet!
Nagyon tetszenek a fotók Mindenkinek. A sok jó fotó mellett a mi nagy kedvencünk a diaporáma.
Köszönöm szépen a lehetőséget és a bizalmat. Külön köszönet, hogy lehetővé tettétek, hogy ilyen nem hétköznapi, kreatív fotók születhessenek. Sok boldogságot és örömöt kívánok nektek!
Kedves Máté!
Nagyon köszönjük a fantasztikus fotókat, örülünk, hogy megtaláltunk téged. Az egész családnak nagyon tetszenek a képek. Jó volt veled “dolgozni”.
Látszik nagyon szereted amit csinálsz!
Továbbra is sok örömöt lelj a fotózásba, és még nagyon sok párnak okozzál boldogságot a képeiddel!!!
Sok sikert a további munkádhoz!!!!
Üdv: Kitti & Eszter & Zsolti
Köszönöm szépen a felkérést és a kedves szavaitok! Remek esküvői pár voltatok, öröm volt titeket fotózni.
További sok örömöt és boldogságot kívánok nektek!
Nagyon Jó lett ez a megújult oldal!
Csodásak a dolomitos képek, de még csodásabbak vagyunk mi! 1 év 7hónap tárlatából is jobbak nem is lehettek volna az esküvői képeink! Csúcs-Szuper!
Thank You Very Much!!!
Ezúton is szeretnénk mégegyszer megköszönni, a lelkes, profi munkát amit az esküvőnkön nyújtottál!
A fotók gyönyörűek, a zenés diaporáma pedig csodálatos lett!
Minden jegyespárnak, akik megbízható profi fotóst keresnek, azt üzenjük, ezen az oldalon jó helyen járnak!
Mégegyszer köszönet mindenért!
További sok sikert a munkádhoz!
Nagyon dicséretesek a munkáid!
Én is ezzel foglalkozom, de ez amit nálad láttam lenyűgöző volt számomra.
Nem tudom mennyire foglalkozol vele, hogy csak hobbi vagy munka is, de minden képpen látszódik a hozzáértés.
Van sok munka amit láttam eddig, de most ha verseny lenne te lennél az első!
Köszönöm kedves és megtisztelő szavaidat. Remélem a jövőben is egyre jobb és egyre szebb fotókkal szolgálhatok számodra és a többi kedves nézelődő számára.
Véletlenül”tévedtem”a weboldaladra,és csak ámulok/bámulok csodálatos fotóid láttán.Szeretném megköszönni a szép perceket,amiket itt tölthettem,és még fogok a jövőben is.Hajrá!
Mindig szeretettel és csodálattal néztem weoldalad, de ez a mostani valami fergeteges. A képek fantasztikusak, amiket készítesz, de ezen nem is lehet csodálkozni:)
Saját példámból kiindulva remélem más is legalább olyan jól érzete magát azon a csodálatos napon, amely élete egyik legemlékezetesebb napja, és Neked köszönhetően felejthetetlen élményként őrzi emlékezetében és a remekül sikerület fotókon!
Nem tudom megállni, hogy egy pár gondolatot ne osszak meg veled. Véleményem szerint, nagyon igényes munkát adtál ki a kezedből. Természetesen mind az esküvői képek, a diaporáma és a zenei aláfestés egyaránt kiváló, nem beszélve az album egyediességéről. A fotógaléria képei is nagyon tetszenek.
A fotók minősége függ a profi eszközöktől, de hozzáértő profi személy nélkül mit sem ér az eszköz.
Csak gratulálni tudok a munkádhoz, “hobbidhoz”! Mindenkinek merem ajánlani, köszönjük mi is a lehetőséget!
További sok sikert, kitartést és szép élményeket kívánok!
Üdvözlettel:Erika
Szia Máté!
Hol vannak a mi esküvői fotoink ezekhez képest!?
Igaz akkor egy amatőr fotos fotozott (ja azok is szépek voltak!), most meg egy PROFI!!!!!!!!!!
Örülök, hogy tetszett a diaporáma. Eros Ramazzottitól egy ritka, de szerintem igen jó számot hallhattál. Viszont meg tudom ígérni neked, hogy a legközelebbi diaporáma alatt nem Eros fog zenélni, remélve hogy a vizuális látványon túl az audió is hozzájárul majd a pillanat “varázsához”.
Köszönöm a jókívánságaidat és köszönöm, hogy írtál!
Nem csalódtam, a profizmus és a fotózás szeretete most is megmutatkozik! Nagyon jó lett a Tina és Tamás esküvőjéről készített “diapanoráma” (de miért pont Eros Ramazzotti!). Mivel láttam már az általad készített Egyedi Esküvői albumot mindenkinek ajánlani tudom, valóban extravagáns, egyedi, személyre szabott és ami a legjobb, hogy nem tudják “szétszedni” és összekeverni benne a képeket! Gratulálok a munkáidhoz és további sok sikert kívánok a “hobbidhoz”!
Üdv : ) Piró
Nagyon jók lettek a képek, de nem csak az esküvői hanem úgy az összes:)
Topfoto.hu oldalt ismerem (párszor jártam ott), de azt viszont nem tudtam, hogy a te kezed van a dologban!
Köszönöm szépen. Öröm volt Titeket fotózni. Örülök, hogy a képek elnyerték a tetszéseteket!
Még 1 hét és kezetekben foghatjátok az “Egyedi Fotóalbumot” is. Remélem azzal is meg lesztek elégedve!
Szia Máté! Fantasztikus fotók születtek… és nagyon szuper a slideshow! További sok sikert! Akik esküvő előtt állnak, és fiatalos fotózást akarnak szuper képekkel, azoknak ajánljuk, hogy vegyék fel a kapcsolatot az oldal gazdijával:)! Tomi & Tina
Ez a bejegyzés 2008. július 9. szerda 21:09-kor készült és a következő kategóriákban található: kommentlehetoseg. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül.
Tekintsétek meg karácsonyi ajánlatunkat.
http://multinavigator.hu/cikk.php?id=790
Békés meghitt ünnepeket!
Kedves Házasulandó Párok!
Nagyon sok időt fordítottunk arra, hogy megtaláljuk az ár-érték arányban legmegfelelőbb fotóst a nagy napunkra. Végül Mátét választottuk és egyáltalán nem bántuk meg! Nagyon precízen, lelkiismeretesen dolgozik, gyönyörű képeket kaptunk kiváló minőségben. Mindenkinek szívből ajánlom!
Kedves Máté!
Köszönjük a csodás képeket, már ezerszer megnéztük őket:) Nagyon örülünk hogy Téged választottunk fotósunknak, a képek örök emlékeink lesznek.
További sok sikert, sok örömöt kívánunk a fotózáshoz!
Üdvözlettel: Nóri és Gábor
Kedves Máté!
“Megkésve bár….”
Szeretnénk Neked megköszönni, hogy esküvőnk napján ilyen szép képeket készítettél. Úgy is kifejezhetném, hogy teljesen ráéreztél arra, hogy milyenek vagyunk, az egymáshoz való viszonyunkat, érzéseinket a beállításokkal és ötleteiddel keretbe foglaltad!
Ami különösen tetszett mindkettőnknek az a diaporáma alatti zene (Collied…hmmm
)
Továbbra is leld örömedet a “szerelmüket kifejezni tudó” (
) párok fotózásában, és sok sikert az élet egyéb területein!
Szeretettel: Zoli & Mónika
Tekintsd meg Zoli és Mónika esküvői képeit
Kedves Mónika és Zoltán!
Örülök, hogy együtt vághattunk neki a nagy nap élményeinek. Már a legelső hatvani Sessantás találkozón is átjött, hogy szeretitek egymást, így nem volt nehéz ezt képek formájában is visszaadni. Jegyzetemben visszaolvasva az első bejegyzésem rólatok, idézem: “Nagyon kedves és vidám pár, akik sokat vártak egymásra…” – Úgy gondolom ez most sincs másképp és valóban ez meghozta a gyümölcsét.
További sok boldogságot kívánok!
Baráti üdvözlettel: Karácsony Máté
Kedves Máté bácsi!
Anya és Apa mesélte, hogy jönni fog egy bácsi akinek villogós doboz lesz a kezébe, de akkor én még nem tudtam, hogy Te laszel az! Monda azt is, hogy ezt még nem igazán tudom, hogy mire jó, de ha majd nagy leszek akkor nagyon jól fog jönni a csajoknál, hogy milyen kis aranyos voltam… ;-P
Karácsony’nak így még nem örültek szüleim mint most! Készítettek is valami kis könyvet amiben én szerepeltem: pocakban, 4D, születés utáni fürdetés, törüközőben, méregetések, első etetések, itt-ott kézben és persze azok a képek vitték a prímet amit Máté bácsi készített! A nagyszülők kiskönyvet kaptak a többiek pedig képeket kaptak rólam…
Nagyon nagy Örömet szereztünk Nekik!
Köszönöm Máté bácsi!
Remélem még találkozunk!
Gellért
Babafotózás előzmény
Kedves Máté!
Az első és legfontosabb: egy hatalmas köszönet.
, mint amennyire mi örültünk annak, hogy Téged választottunk.
Röviden arról, hogy hogyan éltem/ük meg a nagy napunkat. Miután úgy éreztem, hogy a fodrásznál eltöltött négy óra egy egész örökkévalóság, s eközben folyamatosan a fülemen lógott telefon, úgy éreztem, hogy soha nm jön el az igazi ünneplés ideje. És aztán hazaérkeztem, felöltöttem a hercegnő jelmezt, és elindultam a fotózás első helyszínére, ahol kedves (ekkor még leendő) férjecském és egy PROFI FOTÓS várt rám.És ekkor megtörtént a csoda. Elkészültek életünk legszebb napjának MESESZÉP FOTÓi. Be kell valljam: minden percét élveztem. Majd következtek a szertartások… és azt hiszem kibírtam örömsírás nélkül. Természetsen mindezekre is igaz, hogy TÖKÉLETESEN lettek MEGÖRÖKÍTVE. Második fotózáson már a koszorúslányok is részt vettek. Ez is csodásan sikerült. Majd következett a dínom-dánom. A jó hangulat és meseszép ajándékok, ahogy a képeken is újra látjuk, átéljük, és akkor egy kicsit megint olyan, mintha visszarepülnénk az időben.
Őszintén szólva szerettük volna munkádat a látható eredményeken kivül, legalább anyira megpromotálni- lehet, hogy kicsit sziruposra sikerült
Ui.:igen, mielőtt mindenki azt hiszi, hogy minden tökéletes volt, nem volt az. Ki nem állhattam a sminkemet. És meg kell mondjam, hogy látva a képeket, még néha ezt is elfelejtettem. Le a kalappal Máté!
Kívánunk hosszú egészséges életet, hogy sok mindenkinek szerezz még ekkora nagy örömet, mint nekünk.
Marica,Zsolt
Köszönöm a kedves szavaitok. Örülök, hogy elnyerték a fotók a tetszéseteket! Öröm volt titeket fotózni!
Kedves Máté, szeretnénk neked megköszönni a szép fényképeket, a munkádat. Nagyon örülök, hogy találkoztunk és téged választottunk ennek az emlékezetes napnak a megörökítésére. A készülődés minden pillanata így megmaradt nekünk, a nevetés, az izgalom a buli hangulata, a szertartás pillanatai és igazából minden részletet és érzést újra átélünk amikor nézzük a fotókat. Nagyon szépen köszönjük neked a munkádat, a fotókat, remélem még lesz rá alkalom, hogy újra találkozzunk és közösen alkossunk valami hasonlóan szép dolgot. Aki fotóst keres erre a meseszép alkalomra bátran ajánlom a TE személyedet! Maximálisan elégedettek vagyunk! Köszönjük! Gabika és Gábor
Sziasztok!
Örölök, a felkérésnek. Jó volt titeket fotózni. Egyik legjobb esküvő volt számomra. Sokaktól kaptam pozitív visszajelzéseket, hogy mennyire odaadó vidám párt fotózhattam. Ez így van!
Nagyon remélem még találkuzunk!
Kedves Máté!
Nagyon jó nézni a képeket és a videót, nem lehet őket megunni. Ötletesek a beállitások, gyönyörűek a fotóalanyok
A legjobb esküvői képek, amiket valaha láttam!!! Csúcsszuperok!
Gratulálok!
További sok sikert!
Bea
Köszönöm kedves szavaidat, örülök, hogy tetszettek a fotók.
Facebook-ra felrakok rólad is még bonus képeket.
Szia Máté !
Bár én még csak nagyon kevés fotót láttam Gabriellámék esküvőjéről, de amit láttam, az nagyon tetszik !!!
, hogy a többi képet is hamarosan látni fogjuk, már előre örülök
Igazán újra ott éreztem magamat azon a fergeteges esküvőn.
Ígéretet kaptam az arától
Gratulálok a képeidhez!
Sok sikert a jövőben is
Gitta
Remélem sikerült megnézned a többi képet is!
Örülök, hogy írtál. Facebook-ra felrakok rólad is még bonus képeket.
Gratulálok!
Köszönöm!
Kedves Nagy Lajosné!
Köszönöm a kedves szavakat! Örülök, hogy örömöt okozhattam a család többi tagjának is.
Kedves Máté!
Igazi örömanyává tettél! Amikor megláttam ezeket a csodás képeket hát persze, hogy sírtam. Melyik édesanya nem tenné ezt, ha látná gyermeke szemében a mérhetetlen boldogságot. Profi fotóshoz méltóan kaptad el a varázslatos pillanatokat, megmutatva ezzel Peti és Kati egymás iránti odaadó szerelmét . Köszönöm hogy teáltalad újra és újra átélhetem e csodás nap legmeghittebb pillanatait.
További jó munkát és sok sikert kívánok!
Kati anyukája
Előzmény: Diaporáma
Kedves Máté! Kedves Mindenki aki olvassa a vendégkönyvet!
Lassan hajnali egy óra, és a képek tegnap délutáni átvétele óta kb. negyvenszer néztük meg a slideshow-t, de még mindig ráz a hideg:) A szülők már látták a képeket, persze volt sírás:)
Nem is tudod milyen hatalmas boldogságot okoztál nekünk ezekkel a gyönyörű képekkel. Nagyon köszönjük a lelkesedésedet, a türelmedet, a fantsztikus ötleteket. Tökéletes a csomag amit kaptunk:)Köszönjük, hogy ilyen gyönyörű képekkel emlékezhetünk a nagy napra, ez egy hatalmas ajándék!
Pár mondat azoknak, akik még a nagy nap előtt állnak és, vagy már rátaláltak Mátéra, vagy csak pár mondat szükséges még nekik ahhoz, hogy Őt válasszák:
A közös “munka”, de ez elég nyers szó így, inkább közös időtöltés, akár az első személyes találkozástól tekintjük, nagyon jó hangulatban telt, jó visszaemlékezni erre is. A kezdeti “bátortalanság” mindenki részéről teljesen átalakul kb. a 3. másodpercben. Nagyon könnyű közvetlen kapcsolatot kiépíteni Mátéval a fotózásról pedig még nem is esett szó. Természetesen, mint minden dolognak, ennek is van nehéz része, mint pl. az “utolsó fotó” szavakat hallani akár 10-szer egymás után!:)) De mint a képeket, melyeket utána a kezetekbe vesztek, ezt is úgy értékelitek, mint magát a profizmust. Mert ez jelentjük, az volt!Teljességgel! Nagyon pozitív élmény volt a fotózás, a “buli” képek pedig már jönnek maguktól. Ami minket igazándiból megfogott az egészben az az, hogy természetes, a pillanatra visszaemlékezést segítő képeket kaptunk a kezünkbe. Hozzáállásban sem volt hiány, ugyanis láthattuk, hogy Máté nem rest cselekedni a jó fotókért, pillanatokért. Ennek köszönhetően láttuk Őt a földön feküdni, láttuk a kezében a gépet magasra emelve, melyekből óriási képek születtek. Végezetül pedig a képeket is egy igazi egyéniséghez méltón kaptuk meg, gyönyörű csomagolásban, profin elkészített elektronikus formában és természetesen egy elmaradhatatlan emlékkel, ahogy a képek átadásra kerültek. Már csak ezekért a pillanatokért is megéri, mert újból láthatod kedvesedet, ahogy elérzékenyül, vagy ahogy újra örül azoknak az eseményeknek, melyekre érdemes emlékezni. De ezt inkább próbálja ki mindenki élőben és Máté is tartsa meg ezt a jó szokást, hogy még a képek átadásába is belecsempészi az érzelmeket, melyek sehonnan sem hiányoztak végigtekintve a munkáját!
Kívánjuk, hogy a jelenlegi lelkesedésed a fotózás iránt ne változzon, és még nagyon sok párt ajándékozzhass meg ehhez hasonló gyönyörű képekkel.
Kati és Peti!
Mégegyszer köszönjük…. és nagy mosoly!:))
Előzmény: Diaporáma
Kedves Katalin és Péter!
Azok a legkedvesebb pillanatok számomra, mikor a fotókat a pároknak átadom és látom arcukon az örömöt, a döbbenetet, a meghatódottságot, és a vidámságot, mikor velem együtt újra átélik az esküvőjük pillanatait.
Ez most hála nektek kiváltképp így történt. Köszönöm még egyszer a bizalmat és hogy nagyobb tisztességet kaptam tőletek hozzáállás, kedvesség és anyagiakat tekintve, mint amire számítottam. Nagyon köszönöm! Az pedig külön öröm volt számomra, hogy Katalin napraforgós kívánságát sikerült teljesítenünk!
Ha bármire szükségetek lenne, forduljatok hozzám bizalommal, állok rendelkezésetekre, mint barátotok!
Szia Máté!
Szeretnénk megköszönni a szuper képeket, a jókedvet, ötletességet és a türelmet!
Nagyon tetszenek a fotók Mindenkinek. A sok jó fotó mellett a mi nagy kedvencünk a diaporáma.
Minden jót kívánunk Neked!
Üdv: Szilvi és Robi
Előzmény: Diaporáma
Kedves Szilvi és Robi!
Köszönöm szépen a lehetőséget és a bizalmat. Külön köszönet, hogy lehetővé tettétek, hogy ilyen nem hétköznapi, kreatív fotók születhessenek. Sok boldogságot és örömöt kívánok nektek!
Kedves Máté!
Nagyon köszönjük a fantasztikus fotókat, örülünk, hogy megtaláltunk téged. Az egész családnak nagyon tetszenek a képek. Jó volt veled “dolgozni”.
Látszik nagyon szereted amit csinálsz!
Továbbra is sok örömöt lelj a fotózásba, és még nagyon sok párnak okozzál boldogságot a képeiddel!!!
Sok sikert a további munkádhoz!!!!
Üdv: Kitti & Eszter & Zsolti
Előzmény: Képek
Kedves Eszter és Zsolt na és persze Kitti!
Köszönöm szépen a felkérést és a kedves szavaitok! Remek esküvői pár voltatok, öröm volt titeket fotózni.
További sok örömöt és boldogságot kívánok nektek!
Szia! Igazán köszönöm!
Örülök, hogy tetszik!
Nagyon Jó lett ez a megújult oldal!
Csodásak a dolomitos képek, de még csodásabbak vagyunk mi! 1 év 7hónap tárlatából is jobbak nem is lehettek volna az esküvői képeink! Csúcs-Szuper!
Thank You Very Much!!!
Sziasztok!
2009. szeptember 26-hoz nekem is kellemes emlékek kötődnek. Köszönöm mégegyszer a bizalmat és a lelkesedést és az ajándékot is amit kaptam!
Kedves Máté!
Ezúton is szeretnénk mégegyszer megköszönni, a lelkes, profi munkát amit az esküvőnkön nyújtottál!
A fotók gyönyörűek, a zenés diaporáma pedig csodálatos lett!
Minden jegyespárnak, akik megbízható profi fotóst keresnek, azt üzenjük, ezen az oldalon jó helyen járnak!
Mégegyszer köszönet mindenért!
További sok sikert a munkádhoz!
Tisztelettel: Forgóné Balog Tímea & Forgó Tamás
Hatvan – 2009 – 11 – 21
Köszönöm szépen Csaba, megtisztelő!
Nagyon szép képek!
Sziasztok!
Öröm volt veletek a fotózás. A csapót és a békát sem fogom soha elfelejteni.
Köszönöm a bizalmat és a lehetőséget.
Szia Máté!
Nagyon jó lett a diaporáma, tetszik mindkettőnknek.
Köszönjük szépen, a fotózást is, nagyon jó volt, és nagyon jó képeket csináltál!
Örök emlék marad!
G & A
Előzmény…
Kedves Ferenc!
Köszönöm elismerő és egyben megtisztelő szavaidat. Remélem a jövőben is tudok a munkáimmal pozitív élményeket, kellemes perszeket okozni számodra.
Szia!
Nagyon dicséretesek a munkáid!
Én is ezzel foglalkozom, de ez amit nálad láttam lenyűgöző volt számomra.
Nem tudom mennyire foglalkozol vele, hogy csak hobbi vagy munka is, de minden képpen látszódik a hozzáértés.
Van sok munka amit láttam eddig, de most ha verseny lenne te lennél az első!
Sok sikert a további munkáidban!
Üdv Feri
Kedves Róza!
Köszönöm kedves és megtisztelő szavaidat. Remélem a jövőben is egyre jobb és egyre szebb fotókkal szolgálhatok számodra és a többi kedves nézelődő számára.
Kedves Máté!
Véletlenül”tévedtem”a weboldaladra,és csak ámulok/bámulok csodálatos fotóid láttán.Szeretném megköszönni a szép perceket,amiket itt tölthettem,és még fogok a jövőben is.Hajrá!
Szia Zita!
Nagyon köszönöm soraidat. Örülök, hogy jól éreztétek magatokat!
Jó volt Titeket fotózni.
Mate
Kedves Máté!
Mindig szeretettel és csodálattal néztem weoldalad, de ez a mostani valami fergeteges. A képek fantasztikusak, amiket készítesz, de ezen nem is lehet csodálkozni:)
Saját példámból kiindulva remélem más is legalább olyan jól érzete magát azon a csodálatos napon, amely élete egyik legemlékezetesebb napja, és Neked köszönhetően felejthetetlen élményként őrzi emlékezetében és a remekül sikerület fotókon!
Sok sikert a további munkáidhoz!
Zita
Kedves Erika!
Köszönöm, hogy írtál, öröm olvasni szavaidat. Én is köszönöm a lehetőséget!
Kedves Máté!
Nem tudom megállni, hogy egy pár gondolatot ne osszak meg veled. Véleményem szerint, nagyon igényes munkát adtál ki a kezedből. Természetesen mind az esküvői képek, a diaporáma és a zenei aláfestés egyaránt kiváló, nem beszélve az album egyediességéről. A fotógaléria képei is nagyon tetszenek.
A fotók minősége függ a profi eszközöktől, de hozzáértő profi személy nélkül mit sem ér az eszköz.
Csak gratulálni tudok a munkádhoz, “hobbidhoz”! Mindenkinek merem ajánlani, köszönjük mi is a lehetőséget!
További sok sikert, kitartést és szép élményeket kívánok!
Üdvözlettel:Erika
Előzmény…
Szia Isván!
Köszönöm szavaidat. Megtisztelő amit írsz. Igyekszem egyre jobban és jobban fotózni.
Most jut eszembe: Ha kell egy két Gergi & Panni fotó csak szólj bátran!
Szia Máté!
Hol vannak a mi esküvői fotoink ezekhez képest!?
Igaz akkor egy amatőr fotos fotozott (ja azok is szépek voltak!), most meg egy PROFI!!!!!!!!!!
üdv: István
Előzmény…
Kedves Piro!
Örülök, hogy tetszett a diaporáma. Eros Ramazzottitól egy ritka, de szerintem igen jó számot hallhattál. Viszont meg tudom ígérni neked, hogy a legközelebbi diaporáma alatt nem Eros fog zenélni, remélve hogy a vizuális látványon túl az audió is hozzájárul majd a pillanat “varázsához”.
Köszönöm a jókívánságaidat és köszönöm, hogy írtál!
Hi!
Nem csalódtam, a profizmus és a fotózás szeretete most is megmutatkozik! Nagyon jó lett a Tina és Tamás esküvőjéről készített “diapanoráma” (de miért pont Eros Ramazzotti!). Mivel láttam már az általad készített Egyedi Esküvői albumot mindenkinek ajánlani tudom, valóban extravagáns, egyedi, személyre szabott és ami a legjobb, hogy nem tudják “szétszedni” és összekeverni benne a képeket! Gratulálok a munkáidhoz és további sok sikert kívánok a “hobbidhoz”!
Üdv : ) Piró
Előzmény…
Kedves Vivi!
Köszönöm a bátorító szavaidat. Örülök, hogy tetszettek a képek.
Nagyon jók lettek a képek, de nem csak az esküvői hanem úgy az összes:)
Topfoto.hu oldalt ismerem (párszor jártam ott), de azt viszont nem tudtam, hogy a te kezed van a dologban!
Gratula
szijjja
Előzmény…
Oh, köszönöm!
Nagyon szépek a képeid! Gratulálok, és nagyon sok sikert neked! Látszik, hogy azt amit csinálsz teljes szívből csinálod!
Kriszti
Sziasztok!
Köszönöm szépen. Öröm volt Titeket fotózni. Örülök, hogy a képek elnyerték a tetszéseteket!
Még 1 hét és kezetekben foghatjátok az “Egyedi Fotóalbumot” is. Remélem azzal is meg lesztek elégedve!
Üdv: Karácsony Máté
Szia Máté! Fantasztikus fotók születtek… és nagyon szuper a slideshow! További sok sikert! Akik esküvő előtt állnak, és fiatalos fotózást akarnak szuper képekkel, azoknak ajánljuk, hogy vegyék fel a kapcsolatot az oldal gazdijával:)! Tomi & Tina
Előzmény…
Szia Márti!
Köszönöm szépen. Örülök, hogy tetszenek.
Szia Máté!
Gratulálok a képeidhez! Nagyon tetszenek! Már amenyire értek hozzá!
Üdv: Márti